2014. augusztus 23., szombat

Banános-nutellás cheesecake




Sztori

 

Ez a torta volt az én első próbatételem, és szépen helytálltam. Szülinapi kívánságként készítettem el ezt a brutális kalóriabombát, és annak ellenére sütöttem meg nagy lelkesedéssel, hogy tudtam, hogy egy morzsát sem ehetek majd belőle. Bizony, ilyen az, ha az ember komolyan veszi a diétáját. Kénytelen voltam betelni a látvánnyal, ami azért szintén elég jóra sikeredett, és az is jóleső érzés a szakácsnak, ha látja, hogy el is fogy a torta 20 percen belül.

Pedig feladták nekem a leckét: apukám mondta, hogy ne piskótás tortát süssek, de legyen benne sok-sok krém, ja és csokis is legyen. Ilyen határozott elképzelések voltak kérem szépen, pedig szülinapja nem is neki volt, hanem a tesómnak :) Tesóm még kiegészítette azzal, hogy se a kókuszt, se a karamellt nem szereti. Ezek után törtem egy kicsit a buksimat, és bevillant az a Banoffee cheesecake, amit jó pár éve készítettem egy barátnőmnek. Emlékeztem, hogy az milyen jól sikerült, így már csak a karamellszószt kellett helyettesítenem valamivel - a nutella tűnt a legkézenfekvőbbnek, amit mindenki imád. Ez a fajta torta nem az olcsóságáról híres, de cserébe egyszerű elkészíteni és nagyon fincsi :)

Hozzávalók

 

(Az itt jelölt mennyiségeket én egy nagyobb, 26 centis kapcsos tortaformához készítettem, amiből kb. 15 szelet torta lesz. Ha jóval kisebb a tortaformánk, a mennyiségeket szorozzuk le 0.7-tel - nekem nem lett egy nagyon magas tortám ilyen mennyiségekkel a 26 centisben, így nem kell sokat elvenni belőle a kisebbhez sem.)
  • 5 doboz (125 gramm) Philadelphia natúr krémsajt
  • 150 gramm tejföl (vagy sűrűbb fajta natúr joghurt)
  • 2 kis tasak bourbon vaníliás cukor
  • fél citrom leve
  • 4 darab tojás
  • 2 banán
  • 2 evőkanál cukor
  • másfél csomagnyi Zabfalatok győri keksz - választhatunk csokisat/simát/kókuszosat, vagy mixelhetjük is
  • 120 gramm vaj
  • 1 doboz Nutella (400 gramm)
  • Díszítéshez plusz 1-2 banán
  • Technikai hozzávalóként: alufólia, sütőpapír, kapcsos tortaforma, egy olyan tepsi amibe belefér a tortaforma

Elkészítés

  1. Először  krémet állítjuk össze, amely roppant egyszerű lesz: a tojásokat, a sajtkrémet, a vaníliás cukrot, a citrom levét, a 2 banánt (vékony karikára vágva) és a tejfölt bedobjuk a mixertálunkba, és robotgéppel összedolgozzuk. 
  2. Aprítógépbe tesszük a kekszet kézzel eltördelve picit, és az olvasztott vajat, majd a gépben összedolgozzuk. (Régebben én kézzel, sodrófával álltam neki a kekszet morzsásra törni - így is lehet, de ha jót akarunk magunknak és a kezünknek, inkább aprítógépben csináljuk, ha nincs, vegyük meg a legolcsóbbat, az is teljesen jó.)
  3. A kapcsos tortaformát kibéleljük sütőpapírral (én nagyon vékonyan előtte kivajazom, így a sütőpapír jól odatapad).
  4. Belenyomkodjuk az aljára a kekszes-vajas tészta alapunkat, úgy, hogy legyen egy kis pereme is és szép egyenletes legyen az alja. Ezután jó alaposan bebugyoláljuk a tortaformánkat alufóliával, mehet rá nyugodtan 4-5 réteg is, hogy ne ázzon be, mikor vízbe tesszük.
  5. A kekszalapra öntjük a krémet, majd egy kiskanál segítségével a Nutella bő felét-háromnegyedét belepotyogtatjuk, hogy mindenhova jusson egy kicsi. Ha nem süllyed el, ahogy nekem se, akkor a kiskanál végével beledolgozzuk, kicsit összekavargatjuk (ettől még márványos is lesz.)
  6. A tortaformát beletesszük egy nagyobb tepsibe, és 2 liter forró vizet öntünk köré. Betesszük az egészet a 180 fokos előmelegített sütőbe, és kb. 45-50 perc alatt megsütjük - akkor jó, ha még picit "remegős".
  7. A sütőben hagyjuk kihűlni a tortát, majd egy spejzban teljesen szobahőmérsékletűre hűtjük. Betesszük a hűtőbe egy éjszakára.
  8. Tálalás előtt felkarikázott banánszeletekkel és "nutellacseppekkel" díszítjük.

2014. július 28., hétfő

Zöldséges-tengeri halas rakottas


Sztori


Mióta önálló háztartást vezetek, jóval több hal is kerül az asztalra, általában lazac vagy valamilyen tengeri fehérhúsú halfilé. A bajom csak az, hogy egyrészt nem olcsó mulatság egy ilyen ebéd (bizony, drága az egészséges életmód, akárki akármit mond!), a másik pedig, hogy nehéz beszerezni a jó minőségű friss halat. Lazacból éppen ezért fagyasztottat veszek, Aldi-ban vagy Lidl-ben, más tengeri halat pedig Tesco-ban, de sajnos ott is a halas pultnál a legtöbb hal "deforesztált", lényegében fagyasztva hozzák be és a halaspultnál kiengedik. Azonban legutóbb itt is betelt a pohár picit, amikor a díszítőelemként (?) szolgáló kék jégcsapok, amik a halaspulton találhatóak a halak között, a kék szmötyi ráfolydogált a halakra, és úgy, kéken akarták eladni. Megkérdeztem az eladót, mi az, mire rávágta, ételfesték...Hát, ebben annyira nem vagyok biztos, csak remélni tudom, hogy nem valamilyen mérgező anyag. Kérdeztem utána az eladót: melyik tengeri halat ajánlja, válasz: fogalma sincs, egyiket sem ismeri, utálja a halat. Nice. Persze mennék én a budaörsi halpiacra, ahol tudom, hogy a minőség is jó és az eladó is segítőkész és igazi szakember, de nem tudok még a benzinre is kiadni 3-4 ezer forintot a halon felül. Talán legközelebb megnézem az Auchan-t is, hátha... De ha Ti tudtok megbízható hal-lelőhelyet, akkor mindenképp onnan szerezzétek be, hiszen annyi rémtörténet van már a halak származási helyéről (pangasius, tilápia), és hogy milyen körülmények között tenyésztik őket, hogy az embernek picit el is megy a kedve a haltól :S
Na de ez a kaja ám baromi jó lett, és überegészséges, semmi hízlalót nem tartalmaz, ezért utána megengedett még 2 gombóc fagyi is, lelkiismeret furdalás nélkül...Nem kell hozzá ezerféle hozzávaló, tehát tessék kipróbálni ;)
 

Hozzávalók (4 főre)

 
  • 1 cukkini
  • 1 padlizsán
  • pár szem közepes, édes paradicsom
  • kb. 80 dkg fehér húsú tengeri halfilé pl. tőkehal vagy lepényhal
  • 1 csokor újhagyma
  • 1.5-2 deci olívaolaj
  • só, bors
  • 1 csokor friss bazsalikom
  • 1 csokor friss oregánó
  • 1 egész citrom
  • ha épp van otthon: 1-2 löttyintésnyi száraz fehérbor

Elkészítés


  1. Először előkészítjük a zöldségeket és a halat: a padlizsánt és a cukkinit megmossuk és kb. 1cm-es körökre vágjuk, ne túl vastagra, mert a halnak nem kell sok sütés és akkor nem fog hozzásülni. A paradicsomot is megmossuk és vékony karikára vágjuk. A halat hideg vízzel megmossuk, papírtörlővel felitatjuk róla a vizet. Mindet egy nagyobb tálba rakom, amiben kényelmesen elfér.
  2. Most jön a lényeg, ami megadja az egésznek az (olaszos) ízvilágát: egy kisebb tálba alaposan elkeverem az olívaolajat, egy kávéskanál sót, frissen őrölt borsot, fél citrom levét. Karikára vágom az úgyhagymát, azt is beleteszem a tálkába, majd a friss, megmosott bazsalikomot és oregánót is késsel felaprítom és elkeverem a citromos-olívás öntettel.
  3. A kész öntetet beleöntöm a zöldséges-halas tálba, egy fedőt teszek rá úgy hogy egy kicsi rés se maradjon, majd alaposan összeforgatom a tálat, hogy az öntet szépen mindenhol elkeveredjen a hallal és a zöldségekkel.
  4. Előveszek egy kb. 30x20 centis üvegtálat, és szépen rétegzem a hozzávalókat: egy sor padlizsánra mehet egy sor paradicsom, majd egy sor hal, cukkini, és így tovább, amíg el nem fogy a hozzávaló, a paradicsommal fejezzük be a rétegzést. Ha van, rálöttyintünk egy deci száraz fehérbort is, majd mehet be az előmelegített sütőbe, és 180 fokon kb. 45 perc alatt megsütjük. Ínyencek a sütési idő letelte előtt pár perccel megszórhatják még friss parmezánnal is (én ezt kihagytam).
  5. A maradél fél citrom levével megspricceljük a halakat tálalásnál.
 
 

2014. május 18., vasárnap

Triplán epres muffin


Sztori


Tegnap csajos este volt, ami azt jelenti, hogy én sütök valami finomat, és összeülünk pár cider mellé megbeszélni az élet nagy dolgait...meg a kicsiket is! Májusban mi más is lehetne a süti, ha nem valami epres, friss magyar földieperből természetesen. Mivel valami nagyon egyszerű, gyors, látványos dolgot akartam sütni, ezért a muffin mellett döntöttem, egy kis extrával. Ami jelen esetben az epres-mascarponés krémet jelentette. Triplán epres, hiszen a tésztájába is került, a tetejére mascarpone krém formájában, és azért egy-egy szem kisebb epret tettem mindegyik tetejére, hogy megkoronázzam a kis édeseket. Íme a recept - semmi fakszni, sütési idővel, mosogatással és díszítéssel együtt kevesebb, mint egy óra...

Hozzávalók 12 db-hoz


A tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • 1 kis pohár natúr joghurt
  • 20 dkg friss eper
  • 1 dl napraforgóolaj
  • 17 dkg cukor
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
A mascarpone krémhez:
  • 250gr mascarpone
  • 30 dkg friss eper
  • 3 evőkanál porcukor
  • 3 evőkanál natúr joghurt
Díszítésnek:  12 darab kisebb eper

Elkészítés


  1. A muffint elkészítjük a szokásos módon: "szárazat a nedvesbe" elv szerint egy tálkában alaposan elkeverjük a lisztet, sütőport és szódabikarbónát, majd egy másik, nagyobb tálban az egész tojást fehéredésig kikeverjük a cukorral, apránként hozzáadjuk az olajat, végül elkeverjük a joghurttal és a nagyon apróra vágott eperrel. A lisztes keveréket hozzáöntjük a nedves hozzávalókhoz, majd nagyon óvatosan, nem túlkeverve, gyors mozdulatokkal összedolgozzuk egy fakanállal.
  2. A muffinsütő formát kikenjük vékonyan vajjal, belekanalazzuk a 2/3-ig a tésztát egyenként az üregekbe, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25-30 percig sütjük.
  3. Amíg a muffin sül, elkészítjük a mascarpone krémet: beleteszünk mindent egy tálba, majd robotgéppel összedolgozzuk. Betesszük a hűtőbe, amíg nem használjuk.
  4. A muffint tűpróbával ellenőrizzük, ha megsült, hagyjuk kihűlni még az elzárt sütőben, nehogy összeessen. Ha már teljesen kihűlt, egy evőkanál segítségével mindegyik muffin tetejét megkenjük a krémmel, és ráteszünk egy-egy szem epret.

2014. május 11., vasárnap

Fajitas - fincsi mexikói pillanatok alatt


Sztori


Ezt a könnyű receptet még Angliában tanultam, ahol elmondható, hogy a sok bevándorló és nem túl széles hazai ételek miatt még inkább teret nyertek az egyes nemzetek ételei, mint más európai országokban. Isteni thai, indiai és mexikói éttermek vannak minden kisebb-nagyobb városban, de szégyenszemre, a kedvenc indiaimat a Tescoban vettük tonnaszámra mint készételt, kb. 5 fontért, amit aztán lefagyasztottunk és ha nem volt kedvünk főzni, csak bedobtuk a sütőbe 20 percre. Azóta itthon is jópárszor próbáltam már indiai kaját csinálni, csirkés és garnélarákos tikka massalát, ám hiába a friss hozzávalók, fűszerek, azt az ízvilágot nem sikerült azóta sem megtalálnom.

Nem úgy, mint a fajitas esetében!  Ennek a kajának több előnye is van:

1. Nem kell hozzá ezerféle hozzávaló!
2. Hamar elkészül. Tényleg. Ha házilag csináljuk hozzá a szószokat, akkor 1 óra, ha pedig nem bajlódunk ezekkel, akkor 30-40 perc, de akkor már a tálalás is benne van és az előkészítés.
3. Kezdőknek is bátran ajánlom - elronthatatlan!
4. Az egyik legjobb kaja, ha kisebb baráti társaságot várunk. Eddig mindenki imádta, és tök jó, amikor az ember kirak az asztalra mindenféle jót, és a vendégek saját maguknak állítják össze a fajitas-ukat, attól függően, hogy ki milyen szósszal szereti.
5. Remekül elkészíthető a már emlegetett Ikea-s grillserpenyőben. De aki nagyon precíz akar lenni, az beszerezhet egy fajitas sütő készletet is - Angliában olyanunk volt, úgy kell elképzelni, mint amikor az étteremben hozzák ki az öntöttvas ovális edényben a fajitast és a husi csak sistereg, sistereg ...
6. A párom szerint annyira finom volt, ahogy így elkészítettem, hogy verte az Iguana mexikói étterem fajitas-át - jelzem, ilyen dicséretet nem minden nap kap az ember lánya!

Ennél több ugye nem is kell? Naná hogy nem.

Hozzávalók 4 főre

  • tortilla lapok - 8 darabos elég kell hogy legyen 4 főre, pláne, ha van desszert is utána. Minél nagyobb átmérőjűt vegyünk, hogy elférjen benne a sok finomság. Hipermarketekben van mindenhol - Tesco, Auchan, Interspar
  • fajitas fűszerkeverék, 1 csomag - ez a kulcsa a kajának, hogy ez jófajta legyen. Nekem ez vált be: Poco Loco fajita mix, az Interspar-ba lehet kapni, és még olcsóbb is, mint a többi. Lehet kapni más márkákat is, de azoknak az ízvilága annyira nem tetszett
  • csirkemellfilé - kb. 70-80dkg, vagy 2 egész
  • 3 darab kaliforniai paprika - ideális esetben többféle színű: sárga, zöld, piros
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • só, bors, olívaolaj

Elkészítés


  1. A csirkemellfiléket hideg vízben megmossuk, levágjuk a nem odaillő részeket és csíkokra vágjuk, lehetnek dundibb hosszúkás csíkok vagy vékonyabbak, ízlés kérdése. Egy tálba halmozzuk, ráöntünk 3 evőkanál olívaolajat és a fajitas fűszerkeverék felét, majd megborsozzuk - plusz sóra már nem lesz szükség.
  2. Megmossuk a kaliforniai paprikákat, és szintén hosszú csíkokra vágjuk, A hagymát is megtisztítjuk, és hosszában felszeleteljük. A sütőt ezen a ponton előmelegítjük kb. 100 fokra.
  3. A grillserpenyőt alaposan felhevítjük, és nagy lángon készre pirítjuk a fűszeres csirkét. Ha már megsült, kivesszük egy tálba, és a zöldségeket is pár perc alatt a husi megmaradt szaftjában alaposan megpirítjuk (kb. 7-8 perc nagy lángon). Visszatesszük rá a husit, és együtt is pirítjuk őket kb. 5 percig. A tortilla lapokat közben egy tűzálló tálba téve pár percre bedobjuk a sütőbe.
  4. A kész fajitas-t a szószokkal és tortilla lapokkal tálaljuk.

És akkor jöjjenek a szószok! Én ezekkel szoktam tálalni: guacamole, salsa és tejföl. A guacamolét és salsát érdemes otthon elkészíteni, mert egyszerű és sokkal finomabb, mint a bolti. (A szószokat szerintem jobb még a fajitas előtt elkészíteni!)

Guacamole: veszünk két darab nagyobb és érett (!) avokadot, meghámozzuk és leválasztjuk a húsát a magjáról. Villával alaposan összetörjük (jobb nem mixerrel), és ízesítjük: pár csepp citromlé vagy lime leve, só, frissen őrölt bors. Elkeverjük egy nagyon apróra vágott vöröshagymával és fokhagymanyomóval 1 gerezd fokhagymát is hozzáadunk. Egy édesebb paradicsomot felvágunk szintén apróra (a magházát vegyük ki, ne ázzon el) és összekeverjük az avokadoval. Aki szereti, az hozzáadhat még egy teáskanál friss, apróra vágott koriandert illetve kevés chilit is, de ezek nélkül is finom.

Salsa: Egy nagyobb hagymát apróra vágunk, és alacsony lángon szép aranybarnára pirítjuk. Ekkor hozzáadunk 3 nagyobb, érett paradicsomot apróra vágva. Apróra vágunk 2 gerezd fokhagymát is. Sózzuk, borsozzuk, és aki édeskésebben szereti, az hozzáadhat egy kiskanál barnacukrot. Beleteszünk egy pici szárított chilipaprikát is. Így rotyogtatjuk legalább 10-15 percig, majd elzárjuk a tűzhelyt és hagyjuk kihűlni a szószt. Ha már nem forró, akkor botmixerrel pépesítjük, majd beleteszünk pár kézzel összetépkedett friss bazsalikomlevelet.

Próbáljátok ki! :)



2014. május 4., vasárnap

Vasárnapi ebéd pörkölt helyett - mert jön a jó idő!!!

 Sztori


Habár az év minden hónapjában, évszakában szeretek piacra járni, a legjobban azért mégis az áprilistól kezdődő időszakot szeretem. Ahogy megjelenik az első hazai eper a piacon, uccu neki tortát sütni. Mikor meglátom az újkrumplit, már lehet izzítani a grillsütőt, valamilyen grillezett husival és parázsban sült újkrumplival nem lehet nagyon mellélőni. Amikor már van friss spárga, szeretek vele sütni-főzni, legyen akár köret akár a husival valamilyen besameles rakottas. 

Ilyenkor már próbálok minél jobban odafigyelni, hogy sok-sok zöldség kerüljön az asztalra - télen persze az ember jobban kedveli a zsírosabb, nehezebb ételeket. Ha az ebédnél a tányérban legalább két-három féle friss, grillezett vagy párolt zöldség található, akkor már elégedett vagyok, ami az egészséges életmódot illeti. Ha pedig mellé még hal is kerül a menübe, mint jelen esetben, akkor azért utána megengedhetünk magunknak egy kis csokit is ;) (meg amúgy is...)

Ugyan még nincs teljesen kertben-sütögetős idő, nemrég az Ikeában beszereztünk egy remek kis grillserpenyőt, amit nagyon-nagyon megszerettem, gyakorlatilag percek alatt lehet vele ebédet/vacsit készíteni, és így több kedvem van még hétköznap is, munka után nekiállni kreálni valami finomat.

Tehát a mai menü nálunk ez volt: Grillezett lazac héjában sült újkrumplival, balzsamecetes paradicsomsalátával és grillezett cukkinivel

Hozzávalók két főre:


  • Fejenként két szelet lazacfilé, öszesen kb. 350-500 gramm
  • cukkini
  • paradicsom
  • só,bors
  • balzsamecet
  • citrom
  • újkrumpli, kisebb darabok! kb.35 dkg
  • 1 szál friss rozmaring
  • olívaolaj

Elkészítés


  1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A krumplikat hámozás helyett egy kefével alaposan megtisztítjuk. Félbevágjuk őket, egy műanyag tálba halmozzuk, bőségesen megsózzuk és frissen őrölt borsot szórunk rá, majd meglocsoljuk olivaolajjal. A tálat alaposan megrázzuk-megkeverjük, hogy mindenhova jusson az olajból és fűszerekből. Belehalmozzuk egy tepsibe/üvegtálba, vagy más tűzálló tálba, a tetejére teszünk egy nagyobb, megtisztított rozmaringágat. Betesszük a sütőbe, és aranybarnára sütjük, nekem ez kb. 70 perc volt.
  2. A lazacfiléket, amennyiben fagyasztott, konyhakészre kiengedjük. Sózzuk-borsozzuk, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, és egy fél citrom levét ráfacsarjuk. Így hagyjuk picit pácolódni kb. 20 percet.
  3. A felhevített grillserpenyőben megsütjük a lazacokat, kb. 4-5 perc kell oldalanként, de ez függ a lazac vastagságától is - fontos, hogy ne süssük túl, mert akkor nagyon száraz lesz! Ha bőrös lazacot vettünk, akkor először a bőrös oldala legyen felül!
  4. Közben a paradicsomot felszeleteljük, enyhén sózzuk-borsozzuk, és meglocsoljuk pici balzsamecettel.
  5. Ha kész a lazac, kitesszük őket egy előmelegített tányérra. (Megszórhatjuk friss petrezselyemmel, ha van otthon kéznél.) A felkarikázott cukkinit a lazac kiengedett levében/olajában, szintén meggrillezzük a serpenyőben, nagy lángon kb. 3-3 perc kell neki, hogy szép csíkos is legyen.
  6. Tálalási mód, lásd a képen :)